adminMinél jobban beleásom magamat a kreatív blokkok feloldásának módszereibe és kialakulásuk okaiba, annál kevésbé értem, hogy mi folyik a világban.
Amikor valami ennyire egyértelmű, akkor mi az oka annak, hogy nem teszünk érte, ellene?
És persze kérdés, hogy amúgy kinek a dolga lenne tenni bármit is? És főleg kinek/minek van ebben ellenérdeke?
Kreatív blokkok
A kreatív blokkok kialakulásának számos oka van, amiknek a gyökerét gyerekkori élményekben találjuk meg. Családtagok, rokonok, barátok, tanárok, edzők, kortársak „jóindulatú” mondatai, tettei, kritikái, beszólásai, romboló szándékú megjegyzései. Napi szinten hallom másoktól ezeket és ismerem a sajátjaimat is. Elképesztő mennyiségben keringenek körülöttünk.
A szülőknek és a tanároknak egyforma felelőssége van ezek kialakulásában, viszont amikor a gyerek bekerül az iskolába, akkor ott szinte garantáltan kap ezekből, mert az oktatási rendszer jelenlegi formájában nem kimondottan ösztönzi a szabad gondolkodást és az önkifejezést, cserébe viszont rengeteg bántalmazó mondat, régi módi szerinti helyzetkezelés és kommunikáció, szóbeli bántalmazás van tömkelegével. A rendszer a szabályokat, uniformizálást támogatja és előre meghatározott válaszokat vár egyéni ötletek, kreativitás helyett.
Annyira különbözőek vagyunk. Más az érdeklődésünk, mások a skilljeink, más a személyiségünk. Ezeket nem veszi figyelembe semmi és senki. Aztán panaszkodunk, hogy kihalt a tenni akarás a mai fiatalokból, össze vannak zavarodva, nem tudják mit akarnak…de vajon nem pont mi öljük ki ezeket belőlük azzal, hogy elavult módszerekkel próbáljuk rávenni őket, hogy a mai világban értelmetlennek számító tudást tömjenek erőszakkal a fejükbe?
A vállalkozói szellem ma már elengedhetetlen. Nem kell, hogy mindenki vállalkozó legyen. De legalább a lehetőségét meg kell adni ennek. Az innovatív gondolkodásra, kreativitásra minden munkakörben szükség van. Ezt a fajta gondolkodást meg kell tanítani. Nem azt kellene elhitetni a gyerekekkel, hogy most aztán keményen kell tanulniuk évtizedeken át, hogy majd szerezzenek egy jól fizető pozíciót, törtessenek a csúcsra, keressenek sok pénzt – nem számít milyen áron és akkor, majd egyszer, talán megvalósíthatják az álmukat, élhetnek a hobbijuknak. Ez hazugság!
A vállalkozói szellem kialakulásának a kíváncsiság, motiváció, innováció az alapjai. Ezt nem én mondom, még a Stanford Egyetemen is tanítják. A mostani környezet fokozatosan elnyomja a gyerekek természetes kíváncsiságát és kreativitását, ami idővel egyre mélyülő, nehezebben feloldható blokkokat eredményez. Stresszhez, egészségtelen életmódhoz, állandó nyomás érzéshez, megfelelési kényszerhez vezet.
Van feloldás is…
…és le is írok erre egy egyszerű módszert (itt tudod megnézni, hogy mi az). De engem elsősorban az érdekelne, hogy mi lenne, ha nem felnőtt korban kellene ezeket az értelmetlen blokkokat oldani? Mi lenne, ha az önismeret már gyerekkortól első helyen szerepelne és abban segítenénk a fiatalokat, hogy könnyebben megtalálják önmagukat. Önszeretetre, önreflexióra nevelnénk őket. Önkifejezésre, kreativitásra, kritikus gondolkodásra.
Na, de ha már kialakultak, akkor is van megoldás csak így leírva nevetségesen hangzik. A kreatív blokkok feloldásának egyik leghatékonyabb módja, ha visszatérünk a gyermeki kíváncsisághoz és játékossághoz, életszeretethez, örömökhöz. Nevetséges? Szerintem szomorú. És elég nehéz folyamat is egyben.
Álomszerű lenne, ha…
…az oktatási rendszer olyan környezetet biztosítana, amiben a gyerekek bátran kísérletezhetnek, hibázhatnak, és tanulhatnak belőle, anélkül hogy elítélnék vagy büntetnék őket. Anélkül, hogy kategorizálnák, beskatulyáznák, bedobozolnák, bekorlátoznák, jegy-rendszer alapján besorolnák őket.
Annyi módszer van már, ami egyértelműen segíti azt, hogy egészséges, önbizalommal teli, kíváncsi embereket neveljünk. Művészeti és alkotó tevékenységek, kreatív és kritikus gondolkodás, írás, önismereti programok, stresszoldó technikák stb.
De nem, ezek mellékesek, hobbinak, külön foglalkozásnak, különcök hóbortjának tekintik őket sokan. Ha akarom, persze járathatom a gyerekemet külön órákra, de annak megint mi értelme, hogy betáblázzam és még több ingert rakjak rá egy hosszú, iskolai nap után? Hogy lesz így igazán élmény a tanulás és őszinte, apadhatatlan a kíváncsiság?
Ez zajlik most az oktatási rendszeren belül – kivétel a ritka kivétel:
- innovatív megközelítés helyett elavult rendszerek
- egyéni fejlődés és kreativitás kibontakoztatása helyett standardizálás
- együttműködés helyett versenyeztetés
- önszeretet, önbizalomnövelés, pozitív megerősítések helyett stressz generálás
- kreatív tapasztalatszerzés, megélés, egyéni ötletek helyett értelmetlen keretek és elavult szabályok
- kreatív gondolkodás helyett felesleges és elavult információáradat
- tudatosság, önreflexió helyett keretekbe szorítás és birkaszellem
Vajon miért nem tud mindez szervezett formában megvalósulni?
Persze hogyan is tudnának sérült és blokkolt, rettegő és pozíció féltő, régi módszereken szocializálódott emberek ezen rendszerszinten változtatni, amikor legtöbbször rá sem látnak az egészre? Hogyan is látnának rá, amikor ebben nőttek fel és sosem kérdőjelezték meg, hogy az a gyomorgörcs, amiben felnőttek rendben van-e vagy sem. Ez a norma, ezt kell átadni. Mi is felnőttünk valahogy, aztán semmi bajunk nem lett (na, erről meg itt írtam).
Már nem a nagymértékű ipari tömegtermelésre kell egységesen gondolkodó, engedelmes, számolni és mérni tudó, könnyen összehasonlítható munkaerőt kitermelni.
Látom, ahogyan minden igyekezetem ellenére a gyerekeimből lassan és módszeresen ölik ki az írás, tanulás iránti kíváncsiságot, lelkesedést, kedvet, nyitottságot és alakul ki bennük egyfajta tartás, félelem a szabad önkifejezés, vélemény-nyilvánítás, játékosság kapcsán.
Van egy álmom...
…egy világról, ahol mindenkinek lehetősége van a benne rejlő kreatív potenciál kibontakoztatására.
A szabad alkotásra.
Az érzelmi stabilitás megélésére.
A stressz- és konfliktuskezelésre.
A tiszta kommunikáció eszközeinek megtanulására.
Az oktatási rendszerben és a családokban egyaránt.
Mit teremthetne a világunkban, ha mindannyian azon dolgoznánk, hogy képesek legyünk kedvesnek lenni önmagunkhoz és így automatikusan kedvesebbek legyünk másokkal is?!
Mit teremthetne a világunkban, ha az oktatás hasznos, mai világban praktikus, az emberiség túlélését támogató tudást adnának a gyerekeknek, hogy tényleg jobb legyen a világunk?
Kötelezővé tenném minden felnőttnek az önismereti terápia valamilyen formáját. Különös tekintettel tanároknak és szülőknek. Mert belátom, mindkettő nagyon nehéz szakma. Az önmagunkkal foglalkozás “mellék”hatása máris az lenne, hogy egészségesebb generáció nőne fel a kezeink között lelkileg és fizikailag egyaránt.
A mai világban a tárgyi tudás egy pillanat alatt beszerezhető és a tanulás könnyebb, mint valaha. Ha ott van a fő hajtórugó: A KÍVÁNCSISÁG. Nem a tárgyi adatokat kellene betáplálni a gyerekekbe, hanem megtanítani őket innovatívan gondolkodni és megtanítani őket a tanulás innovatív, korunknak megfelelő módszerére.
- Innováció – szabad önkifejezés, új ötletek, víziók támogatása, tapasztalati oktatás
- Kreatív gondolkodás – kreatív megoldások, hatékony, fenntartható világ
- Együttműködés – nyitottság mások ötleteire, nézőpontjaira, elfogadás
- Önbizalom, önszeretet – szabad önkifejezés, kreativitás szabad áramlása, egészség
- Egészségtudatosság – táplálkozás, szervezetünk komplex működése, mire van szükségünk a mentális és fizikai jólléthez
- Tudatosság – érzelmi stabilitás, stresszkezelés, jobb döntéshozatal, kapcsolatok, személyes fejlődés
- Tiszta kommunikáció – érthető üzenetek, kevesebb félreértés és konfliktus, információtorzulás, aktív hallgatás, kérdések és visszajelzések, tisztelet és empátia, mások figyelembevétele, pontos elvárások, szándékok
Vannak ötleteim, sőt egy folyamatosan bővülő listám is arról, hogy mit kellene tanítani, ami egyszerre fejlesztené az önbizalmat, kreativitást, innovatív gondolkodást, vállalkozói szellemet és adna motivációt, segítene a korai skillek felfedezéséhez. Tudom, mit tudok én a tanításról, amikor nem vagyok pedagógus. Erről azt gondolom, hogy nem is ez az én legerősebb skillem, de a saját gyerekeimért és a felnövekvő generációkért bármikor lehetőségem van olyan projekteket támogatni, indítani, amik megadják ezt a tudást. Csak álmodok egy szép világról, amikor mindezt már nem külső forrásból kell állni, begyűjteni, amikor mindennek az alapján jelentik.
Tudom, hogy mások is ezen dolgoznak. És reményt ad, hogy egyre több ilyen emberrel találkozom. Szeretnék én is hozzájárulás lenni ennek a víziónak a megvalósulásához.
Tudva azt is, hogy nem hiába és meghatározott céllal jövünk ebbe az életbe. A nehézségeink és kihívásaink mögött is tanulási, fejlődési szándék van.
De milyen világ lenne az, ahol az életeinkben önmagunkkal foglalkozunk, tisztulunk és ezt a tudást adjuk át az újabb generációk számára is!?
