Jött egy céges dekoráció ajánlatkérés! Elvállaljuk?

december 8, 2023

Hogy is kezdjem? Lindával 20 éve ismerjük egymást és annak nagy részét közös munkával, majd közös vállalkozással töltöttük. Mondjuk úgy, hogy vannak közös sztorijaink, amiket sokszor fel is szoktunk idézni és a mai napig könnyes szemmel röhögünk egyik-másikon. Mindenkinek megvan a maga területe és szuperképessége…Lindának például ilyen a teremtés. Legyen szó munkáról, különleges dolgok beszerzéséről, partnerek felkutatásáról, vészhelyzetek megoldásáról….és megteremtéséről🤣, nem kérdés, hogy neki ez nagyon megy.

Nemrég értettem meg, hogy amíg a teremtőerőnket nem tudatosan használjuk, tehát nem tudjuk pontosan, hogy hogyan csináljuk, úgy lehet, hogy hihetetlenül csodás dolgokat hozunk létre egyik oldalon, de annak az ellenkezőjére is hajlamosak vagyunk. Ezt az energiát szerintem egyelőre mindketten hozzuk 😊. Volt már pár durva sztorink együtt és persze mindből végül jól jöttünk ki. De én már bevallom, hogy nyáron, amikor eldöntöttem, hogy kiszállok az esküvők világából, nem számítottam rá, hogy még valaha olyan helyzetbe kerülünk, mint amibe két hete találtuk magunkat.

Az egész ott kezdődött, hogy „Jött egy céges karácsonyi rendezvény dekorációs megkeresés, elvállaljuk? Nem bonyolult”. Mit is mondhattam volna erre, hát persze, miért ne? Egy normál méretű karácsonyfát bármikor feldíszítünk, akármi van – a múltkori 3 méteres fa óta meg pláne – és egy fénysort feltenni, meg néhány asztaldíszt elhelyezni…sima ügy.

Aztán ott végződött, hogy a sima ügy egy ponton teljesen reménytelenné vált, órákon át fagyoskodtunk egy elhagyatott hajó fedélzetén 5 fokban, először szakadó esőben, majd hatalmas hóesésben pakoltunk, az ujjaink nem mozogtak, a hideg szélben szétfagytunk és végül úgy szálltam be az autóba 5 óra múlva, mintha legalábbis Amundsennel jártam volna egy expedíción, pedig csak a rakparton voltam egy (elvileg) max. két órás munkán, ami rutinnak ígérkezett.

Már az eleje ennek a napnak kicsit baljósan indult részemről. Alig tudtam elszabadulni, mert az egyik gyermekem nagyon beteg lett, de végül megoldódott a helyzet. Már úton voltam, amikor Lindától jött az üzenet, hogy hatalmas a dugó, szakad az eső, nem tudja mikor ér a belvárosba, de majd érkezik. Semmi gond, találtam egy szuper parkolóhelyet, lebonyolítottam pár beszélgetést. Szép lassan jól be is sötétedett. El is képzeltem, hogy milyen lesz itt a sötétben, esőben bepakolni, de hát ez van, rendezvényes élet, milyen jó, hogy már vége lett ennek nyáron….azaz várjunk csak….vége lett? Akkor mit is keresek most itt?

Aztán befutott Linda, aki elvétette a rakparton a hajó melletti rakodó helyet, így mennie kellett egy újabb kört – ami csúcsforgalomban, esőben, karácsonyi előtti időszakban….hát kihívásos. Sebaj, addig én bementem körülnézni. Már az a 8 perc esőben és szélben várakozás lefagyasztott, de gondoltam majd ha bemegyek a hajóra, akkor ott legalább felmelegszem. És még lehet, hogy egy kávét is kapunk! A hajó nagyon kedves matróza beengedett és érdeklődve konstatáltam, hogy a hőmérsékelt bent sem emelkedett, szó szerint ugyanolyan hideg van, mint az utcán. Kávét, luxust, egyebet felejtsük, ez most egy elhagyatott terület, majd holnap lesz élet benne.

Na, de nem gond, majd gyorsak leszünk! Akkor lássuk csak, hogy hová kell feltennem azt a fénysort? Követtem a matrózt a keskeny lépcsőkön át a hajó felső teraszára, ahol a hideget a jeges szél is tetézte. Nem akartam elhinni, hogy ott kell majd szerelnünk a sötétben, süvítő szélben, fagyban. Onnantól fogva éreztem a gyomromban, hogy ez az a rész, amit nem akarok, nem várok és ha lehet akkor most ki is szállok és hazamegyek inkább aludni😊.

Végül megjött Linda és kicsit távolabb állt meg a hajótól, ami amúgy akár még nem is lett volna gond, de tekintettel a mostoha időjárási viszonyokra, kicsit azért sérelmeztem. Sebaj, fogtuk a dobozokat, asztaldíszeket és egyenként hordtuk le a már esőtől kicsit csúszós, meredek pallón, lefagyott ujjakkal. Gondoltam magamban, hogy felfogom edzésnek, úgyis elhanyagoltam ezt az utóbbi időben és már előre örültem, hogy milyen izomlázam lesz a combjaimban másnap.

Amikor már minden lekerült, jött a végső mutatványunk: a fa lecipelése. Azt hiszem, hogy ott már elkezdtük azt a fajta röhögést, ami át szokott később csapni hisztérikus, sírva-röhögősbe. Sebaj! Levonszoltuk a fát, minden jó, nagyon gyorsan felállítjuk és aztán kész, mehetünk haza melegedni….ja, nem. Fel a teraszra fényeket felrakni, de arra gondolni sem akartam és ennek hangot is adtam.

Mire idáig eljutottunk, ez a kb. 15 perces kipakolós művelet már egy órát vett igénybe a parkolás és a nehezített körülmények miatt. De csak ezután jött a feketeleves.

Elővettük a fenyőtalpat….eltört….kiszóródott belőle a homok is. Na, de nem mi lennénk, ha nem javítanánk meg bármit a kezünk ügyében lévő dolgokból, úgyhogy némi kétoldalú ragasztó, kartondoboz és olló segítségével csodát tettünk.

Innen szép nyerni! „Állítsuk hát fel azt a fát végre, mert nem érezzük az ujjainkat és hogyan fogunk így díszíteni?” Valahonnan előkerült végre a kesztyűm, az egy pár percre adott egy kis komfort érzést. Na, de a fa és a talp nem szerette egymás. Keveset segített a helyzeten a talp sérülése és a hiányzó homok, így hiába próbáltuk, úgy ötször dőlt ránk az egész. Be kellett látnunk, hogy B terv kell és nincs más megoldás, mint nekiindulni a már töksötét budapesti estének és keríteni egy fenyőtalpat de rögtön. Itt már két óránál jártunk, a bűvös két óránál, amikor terveink szerint boldogan és elégedetten kellett volna elhagynunk a helyszínt.

Mielőtt elindultunk a küldetésre, felmentünk a teraszra, hogy legalább a fénysort felrakjuk, de nagyon gyorsan elakadtunk, mert az ujjaink szó szerint nem működtek a hidegben és már a csontjainkig hatolt a szél. Feladtam, pedig ez ritkaság. El sem tudtam képzelni, hogy ez a nap hogyan zárul majd sikerrel.

Elindultunk – akkor már a szakadó hóban – fenyőtalpat szerezni. Az OBI-ban kötöttünk ki végül, de útközben Linda észrevette, hogy elveszett a szemüvege👌. Egész úton zaklatottan kereste a táskájában, autóban, de sehol semmi. Ez szerencsére a vezetésben nem akadályozta, de olvasni nem tudott. Sebaj! Ez volt a legkisebb bajunk. Szétröhögtük magunkat az úton, vacogó fogakkal, a fűtést ezerrel fújva magunkra. És akkor lezajlott ez a párbeszéd:

  • Ezt is meg fogod írni?
  • Gondolom, igen.
  • De akkor mindenki tudni fogja, hogy ma mit bénáztunk össze.
  • És az miért baj? Végülis ilyen a rendezvényes élet, nem? Meg amúgy is….ki olvassa ezt?
  • Igaz. De legalább jó lesz nekünk, mert majd megint jót röhögünk rajta, amikor visszaolvassuk.
  • Valld be, hogy te ezt élvezed és direkt csináltad! Imádod, amikor ilyen helyzetekbe kerülünk!
  • Dehogy!!!!! Én tényleg azt hittem, hogy ez jó ötlet, csak valahogy most már nem tűnik annak. 🤣

Átfázva, éhesen, szomjasan szereztük be talpat, majd leültünk egy kicsit a helyi büfében melegedni. A jeges hajón ugye kinek van kedve pisilni….nekünk biztosan nem, de eddigre már muszáj volt ezen a problémán is segíteni, hát bevonultunk az OBI mosdójába. A bejáratnál megállított a #vécésnéni, itt most kérem 200 Ft-ért lehet szükségletet kielégíteni. Én már majdnem bepisiltem, de Linda közölte, hogy neki kell jobban, fizessek én. Hát jó! Elővettem a pénztárcámat, 200 Ft-on kívül SEMMI más nem volt benne. Várakozásról szó sem lehetett, kirohantam az ATM-hez, de nem láttam semmit, mert a szemüvegem bepárásodott. Így aztán második próbálkozásra jutottam pisi-pénzhez de közben átfutott rajtam, hogy ha az alig működő ujjaimmal most elütöm a kódot, akkor még a kártyámat is túszul ejti az automata 😁. Végül minden megoldódott, hurrá! Visszaindultunk a hóesésben a jeges valóságba, ahol még várt ránk egy feldíszítendő fa …..és a rettegett terasz égősor.

Amikor visszaértünk a hajóhoz, ugyanaz a hideg fogadott minket. 3 óra telt el addigra és mi éppen a dekoráció nulladik pontjánál tartottunk. Egy pillanat alatt felállítottuk a fát, majd rutinos mozdulatokkal megkezdtük végre a munkát. Kesztyűben még soha életemben nem díszítettem, de most legalább ez is megvolt. Egyedüli nehézség tényleg az volt, hogy az ujjaink nem mozogtak túl jól és közben remegtünk a hidegtől. De legalább a hangulat a tetőfokán volt🤣.

Végül már nem lehetett tovább halogatni a teraszt, fel kellett menni és feltenni a fénysorokat. És amikor ezen is túlestünk, akkor jött a végső kihívás: hogyan pakolj ki egy hajóról a meredek pallón át, amit éppen belepett a friss hó.

Szakadt a hó. NAGYON veszélyesen csúszott a feljáró és közben semmit sem láttam, mert a hó belepte a szemüvegemet. A kezem tele volt dobozokkal, araszolva közeledtem a feljáró tetejéig, majd utána végig a macskakövön meg sem álltam az autómig. Bepakoltam, közelebb parkoltam a hajóhoz, majd visszamentem a többi dobozért. A lejárón nagyon óvatosan leereszkedtem, hálát adva mindennek, hogy nem csúsztam meg….majd az üres tér fogadott bent. Linda a matróz fiú segítségével kivitte a maradék cuccot, így hiába tettem meg a lefelé utat. Felvonszoltam magamat megint az autóhoz, ott láttam, hogy Linda megáll az autóm mellett a sajátjával. Csúcsforgalom. Rakpart. Szakadó hó. Mindenki dudál. De nekünk muszáj volt áttenni egy csomagot innen-oda és onnan-ide is😊. Hogyan lehetne ez még ennél is jobb?😂 Ezen a ponton már tényleg nem tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek. Ahogy beszálltam az autóba a párán keresztül nem sokat láttam. A hajamra kétoldalt rátapadt vastagon a jeges hó. A kesztyűmből csöpögött a víz. Remegett az egész testem. Csak arra vágytam, hogy otthon legyek egy forró fürdőben feküdjek és elfelejtsem a napot.

Linda búcsúmondata a könnyes röhögésünkön keresztül még ez volt: „Nagyon haragszol rám? Pedig ezt szántam neked karácsonyi ajándéknak….”.

Azt hiszem, hogy ez egy jó végszó a történetnek.

Barátném, én így szeretlek, de most már tényleg elég volt ezekből a kalandokból!!!! Mi lenne, ha legközelebb valami más ajándékot terveznél nekem? Persze, ahogyan te is mondtad: „micsoda csapatépítő volt ez!„. De hidd el léteznek erre már kevésbé jeges és drámai megoldások is🤣.

Amúgy meg arra gondoltam, hogy stílusos lesz az, ha én meg ennek a történetnek a megörökítésével leplek meg karácsonyra!❤️🎀✨🎄🎁

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ez is neked való!

Mi is felnőttünk valahogy és tessék! Semmi bajunk nem lett!

Aki ezt kimondja, azt azzal jutalmaznám, hogy ingyen terápiába küldeném….a

Kiderült, hogy karácsonyi ajándék lettem

AVAGY GONDOLATOK A LÁTSZÓDÁS – NEM LÁTSZÓDÁS TÉMAKÖRÉBEN Életem egyik