…valódi gondolatokra, történetekre és alkotásokra nagyobb szüksége van, mint valaha.

Van ez az „alkotói válságom” egy ideje.

Nekem, aki nem tudom pontosan megnevezni, hogy pontosan mit alkotok. Nem vagyok festő, fazekas, író, nem tudom megnevezni az alkotásom pontos tárgyát. De egy biztos, bármivel amit csinálok – köztük a közösségi média felületeimmel is – úgy bánok, mintha alkotások, valódi önkifejezési eszközök lennének.

Bármit csak elmélyülten és teljes szívvel tudok csinálni.

Évek óta segítek vállalkozóknak abban, hogy megfogalmazzák a brandjük alapjait. Hogy lebontsák a láthatósággal kapcsolatos félelmeiket. Hogy merjék megmutatni a gondolataikat és egyáltalán észrevegyék, hogy a gondolataik értékesek.

Semmiben sem bírom a futószalag gyártást, minden ügyfelemre úgy tekintek, mint egy művészeti alkotásra.

Közben viszont állandóan van bennem egy feszültség: miért segítek még több zajt termelni egy olyan helyen, ahol már így is elviselhetetlen a hangzavar?

Egy olyan térben (online világ), ami annyira elviszi a figyelmünket a jelenlétről, hogy időnként még bűntudatot is érzek amiatt, hogy én is ezt erősítem, ráadásul másokat is erre buzdítok és még eszközöket is adok a kezükbe.

Közben meg van bennem egy remény. Egy vágy, amit sokáig nem tudtam pontosan megfogalmazni.

Hogy a valódiságnak, az alkotások bármilyen formájának mindig van helyük és jobbá teszik a világot.

Hogy az internet nemcsak elbutít és eltávolít egymástól, hanem hatalmas lehetőséget is ad. Lehetővé teszi, hogy a gondolataink, történeteink és kreatív produktumaink eljussanak másokhoz.

Mi lenne, ha nem csak panaszkodnánk arra, amivé a közösségi média vált?

És helyette megpróbálnánk jobb hellyé tenni!

Az algoritmus láthatóan és köztudottan a negatívat, a szélsőségeset és a hangosat sokkal jobban jutalmazza. De mégsem csak az algoritmus dönt.

Mi is döntünk arról, hogy mit olvasunk el. Mire reagálunk. Mit kommentelünk. Mit osztunk tovább. Milyen energiából teszünk ki bármit. És arról is, hogy mi magunk mivel járulunk hozzá ehhez a megosztó térhez.

Annyiszor akartam már abbahagyni. Folyamatosan keres(t)em annak a formáját, hogyan csinálhatnám másképp. Vagy hogyan csinálhatnék valami egészen mást.

De végül minden visszavezetett ugyanoda: Ne adjam fel!

Mert látom folyamatosan azt, ahogyan a közösségi média jelenlét rengeteg kreatív blokk oldásában segít.
Rengeteg energiát ad, amikor valaki mellettem találja meg a saját hangját.
Amikor újra örömét leli az írásban.
Ahogy rájön, hogy van mondanivalója.
Ahogy elkezdi komolyan venni azt, ami benne van.
És ahogyan kinyílik, változik, egyre jobban megtalálja önmagát.

Nem a tartalomkészítéssel van bajom

Sokáig azt hittem, maga a tartalomkészítés zavar. Ahogyan a personal branding, ami évekkel ezelőtt még izgalmas kihívásnak tűnt, lassan elcsépelt, megunt, kötelező feladattá vált. Olyanná, mint az érettségi: a szükséges rossz, amit valahogy teljesíteni kell, ha vállalkozni akarsz. Tartalmat KELL GYÁRTANI.
Ez lett a kollektív igazság.

Én pedig nem akarok szükséges rosszat csinálni.
Végképp nem akarok semmit tömeggyártani.

Mindig is minőséget akartam adni. Alkotni. Létrehozni valamit, ami szép, jó érzést ad és harmonikus.
Ami segít más megvilágításba helyezni dolgokat. Írni valamit, ami gondolkodásra késztet, ami változásokat indít el másokban.

Néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy fényképet tegyek ki magamról.
Az pedig végképp, hogy nyilvánosan leírjam, mit gondolok.
Az önreklámból köszöntem nem kértem.
A videózást pedig egyenesen ördögtől valónak tartottam.

Most, 4 év közösségi média jelenlét után egy ideje egyre jobban élvezem a videós történetmesélést.

Mert megtaláltam benne azt a formát, ami örömet okoz. Ez is egy hosszú, belső út volt.

Nem egyszerűen posztokat írok és videókat teszek ki. Közben én magam is fejlődök, változok és ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz is, hogy a vállalkozásom is mindig új szintre kerüljön, átalakuljon.

Ennek a transzformációnak az élményét szeretném átadni másoknak is.

Nem mindenkinek lesz alkotás a tartalomkészítés és nem is mindenkinek kell ugyanazt megtalálnia benne, amit én. De vannak, akik mindig is érezték, hogy szeretnének valamit átadni a világnak. Valamit megmutatni, kimondani vagy létrehozni csak még nem tudják, hogyan és milyen formában, mégis egy dologban biztosak: minőségi, mélyebb, valódi tartalommal akarnak kitűnni.

Nekik tudok segíteni elindulni, megtalálni az irányt és kitartani, nem feladni.

Gyakran hallom, hogy a tartalomkészítés elveszi a lényeget a valódi munkától

A valódi, fontos munkától. Ezért csak tudjuk le. Gyorsítsuk meg. Hekkeljük meg az algoritmust. Készíttessük el az AI-jal. Automatizáljunk mindent, amit csak lehet.

De vajon fel lehet gyorsítani ugyanilyen eszközökkel a saját fejlődésünket is? És mi van akkor, ha a belső fejlődésünk akár éppen a tartalomkészítésen keresztül is történhet? Ha már úgyis „muszáj” csinálni, miért ne üthetnénk két legyet egy csapásra?

Ha az írás, videózás vagy önmagunk megmutatása közben előkerülő kreatív blokkok nemcsak a kommunikációnkra, az életünk más területeire is hatnak?

A márkánk mindig tükrözni fogja, hogyan viszonyulunk a saját értékeinkhez, gondolatainkhoz.

Egyáltalán nem mondom azt, hogy a posztok vagy videók helyettesíthetik a terápiás munkát. De a tartalomkészítés közben láthatóvá válhatnak azok a félelmek, hiedelmek és kreatív blokkok, amik nemcsak az önkifejezésünkre, hanem az életünk más területeire is hatnak.

Amit pedig már észrevettünk, azzal lehet tovább dolgozni.

Talán ezért nem tudtam soha igazán abbahagyni.

Miközben folyton megkérdőjeleztem, akarok-e még a tartalomkészítéssel és a közösségi médiával foglalkozni, valójában nem maga a tartalomkészítés zavar.

Hanem a zaj.
A felszínesség.
A kényszer.
És az, hogy mindez lassan szükséges rosszként nehezedik azokra, akiknek egyébként értékes gondolataik lennének.

De mi van, ha mégis tehetek valamit azért, hogy ez másmilyen legyen?

Mi van, ha úgy tekintek azokra, akikkel együtt dolgozom, mint akik egyenként mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a közösségi média jobb hely legyen? Azzal, hogy láthatóvá teszik azt, ami valódi, értékes és fontos számukra.

Nem akarok több tartalmat létrehozni csak azért, hogy még több tartalom legyen. Azt szeretném, hogy több valódi gondolat, történet és alkotás kapjon helyet ott, ahol most főként zaj van.

Ezért hoztam létre az egyéni programjaim mellett a csoportos, Magnetikus Tartalom közösséget

Egy ‘creative cluster’-t, alkotóközösséget azoknak, akik a tartalomkészítésen keresztül egyszerre szeretnék fejleszteni önmagukat, a vállalkozásukat és azt a teret, amiben mindannyian jelen vagyunk.

Azoknak, akiknek három céljuk van a tartalomkészítéssel a szokásos mellett: