Hogyan született meg a Magnetikus pakli, avagy amikor a varázslat megtörténik
Amikor alkotok, akkor teljesen beszippant az a világ, aminek a témáján dolgozom. Nem egyszerűen feladatot végzek, hanem egy élményt építek magamban: érzést, hangulatot, képeket, amelyeket pontosan “látok” magam előtt. Eredményt, amit el akarok érni.
Arra koncentrálok, hogy mivel, milyen érzésekkel mennek haza a résztvevők.
Így volt ez akkor is, amikor a szeptemberi Női Váltó Vállalkozói Klub workshopjára készültem. A fejemben, a háttérben lassan kialakult egy varázsvilág, amit minden impulzus, ami azokban a napokban ért, tovább színezett. Bármi, ami kapcsolódott hozzá, kreatív ötletté alakult a fejemben.
És itt történt valami lényeges, ami miatt ezt a cikket megírtam.
Amikor a célból indulsz visszafelé
Sokszor úgy építünk programot, hogy tartalmakat, eszközöket gyártunk, azt remélve, gondolva, hogy az majd jó és eladható lesz. És biztosan jó is lesz, de mitől lesz a hasznoson túl varázslatos, emlékezetes és magával ragadó? Olyan, amire felkapja bárki a fejét, hogy “Aztamindenit! Itt most mi történt?”.
Szóval mi van akkor, ha nem tananyagot adunk csak, hanem egy életérzést, ami elég motiváló ahhoz, hogy a tudás játékosan, magától beépüljön? Mi van akkor, ha megfordítjuk ezt az egészet, ahogyan most velem is történt?!
A végcélból indultam ki: abból az érzésből, amit át akartam adni a résztvevőknek. Ezt kombináltam össze azzal a kézzelfogható eredménnyel, amit valójában adni akartam. Csak erre koncentráltam. És érdekes módon minden apró részlet, ötlet és döntés ehhez igazodott. Én pedig csak hagytam.
Az 1:1 módszer, ami utat tört magának
Évek óta használok egy játékos, kreatív módszert a tartalomgenerálásra. Eddig azt hittem, csak több alkalmas folyamat során és hosszas magyarázat után működik ez.
Így, amikor megkaptam Békéssy Olgi felkérését, hogy tartsak workshopot a Női Váltó Vállalkozói Klubban, elsőre fel sem merült bennem, hogy ezt a módszert vigyem. Úgy gondoltam előfeltételei vannak és így nem garantált, hogy mindenki tudja majd használni.
Napok óta dolgoztam a prezentációmon, válogattam a módszerek között, de hiába volt mind izgalmas, valahogy lógtak a levegőben. Nem képeztek egy szép ívet, nem adták azt a flow-élményt, amit akár 35 emberrel együtt egyszerre is megtapasztalhatunk. És igen, azért használom a többesszámot, mert kulcsfontosságú, hogy én magam is a flow állapotában kerüljek, ahogyan beszélek. Hogy egy olyan energia áramoljon rajtam keresztül, ami átragad, inspirál és benne tart mindenkit a folyamatban.
Ezért nem létezik olyan, hogy közönség és én. MI VAGYUNK, ahol egységként érzékelem magunkat, onnan tudom, hogy jó irányba tartunk.
Szóval az történt, hogy napokkal a workshop előtt, egyik éjszaka, hirtelen összezuhant a koncepcióm, mert nem adta azt az elementáris energiát, amit elképzeltem. És ez a beomlás elsőre ijesztő volt.
Féltem, hogy mi lesz most, ha nem jön egy korszakalkotó ötlet, de azt is tudtam, hogy olyan még nem volt, hogy nem jött.😉 Hagytam, hogy egy kicsit csend legyen a fejemben és elengedjem a félelmet.
És akkor, az agyam mélyén felsejlett megint a jól bevált 1:1 módszerem, amit már online csoporton is teszteltem. Elsőre vissza akartam tuszkolni a mélybe, de aztán rájöttem, hogy ismerős ez a helyzet. Most nem az a feladat, hogy elnyomjam a kreatív ötleteket, hanem, hogy szabadjára engedjem őket.
Olyan érzés volt, mintha egy mátrix kezdene futni a gondolataimban, ami folyamatosan változott és kereste a kapcsolódási pontokat. Fogalmam sincs milyen a “mátrix”, de ez jutott eszembe😂.
Abban a pillanatban, ahogy összeengedtem a módszert a saját, workshoppal kapcsolatos célommal, elindult az áramlás. Jöttek az ötletek, sorban, megállíthatatlanul.
A varázslat pillanata
Olyan volt az egész, mint a mesékben: egyszer csak ott állt előttem egy új eszköz. Valami, amiről évek óta tudtam, hogy bennem van, de eddig képtelen voltam fizikai vagy digitális formába önteni. Most pedig szinte saját magát alkotta meg. De úgy, hogy közben többször rácsodálkoztam, hogy ez most igaz? Ez tényleg ilyen egyszerű és kézenfekvő?
Így született meg – pontosabban így szülte meg magát – a Magnetikus pakli.
Egy eszköz, amivel végtelen tartalomötlet generálható. Amivel játékosan kirajzolódnak vagy elmélyülnek egy márka alapjai. És amivel tovább tisztul a vízió, fejlődik a kreativitás, asszociációs készség és visszajön az inspiráció.
És innen jött az élménydoboz
Egyértelmű volt, hogy egy ilyen volumenű dolog mellé kötelező elem az élménydoboz, mert a varázslatot ez tudja igazán kiteljesíteni.
Megjelent előttem a workshop képe: nem csak ott állok és beszélek, hanem lehetőséget adok arra, hogy mindenki a kezében tartson valamit, amiből megszülethet a saját ötlete, a saját története.
Hogy megtapasztalhassa a kreatív energiáit.
Hogy átlépje a határait.
Hogy lássa: képes bármire.
Hogy érezze: létrehozott valamit.
Mert végső soron az egyedi tartalmakhoz is pontosan ez kell: az önbizalom, az önkifejezés szabadsága.
A posztírás csak álca
Nekem soha nem az volt a végcélom, hogy posztírást tanítsak. Ez csak egy álca, egy eszköz, ami ugyan hasznos, de valójában sokkal többről van szó.
A közösségi médiát egy lehetőségnek tartom, de nem feltétlenül arra, amire most gondolsz. Lehetőség arra:
– hogy lebontsuk magunkban az évtizedes blokkokat és merjük megmutatni magunkat,
– hogy letisztuljon bennünk, mit képviselünk,
– hogy egyre világosabban megfogalmazzuk, mi a célunk a világban,
– hogy merjünk kreatívak lenni, mert minden életterületünket felszabadítja, ha meglátjuk, hogy ez mindannyiunkban ott van és mindenre hat,
– és hogy meglássuk hogyan tudunk másokat is inspirálni, hogy közösen formáljunk egy jobb világot,
– hogy magunkkal foglalkozzunk, mert senki más sem fogja/tudja ezt megtenni csak mi magunk
– hogy rálássunk, mi vagyunk a körülményeink felelősei és nem a külvilág gonosz és rosszindulatú.
Az autentikus tartalomkészítés csak a felszín. A mélyben minden arról szól, hogy egyre mélyebben megismerjük magunkat, merjünk a víziónk szerint élni kreatívan és inspiráltan, miközben másoknak is példát mutatunk.
A Magnetikus pakli is csak álca
Ahogy belegondoltam, rájöttem: valójában a Magnetikus pakli is egy álca.
Sokan kiégtek már a rengeteg marketingtanácsban: hogyan írjanak, hogyan tapintsanak rá a célközönség fájdalompontjára, hogyan fogalmazzanak küldetést, víziót, értékeket, hogyan építsenek célközönség-profilt, mi jó, mi rossz és mi az, amit sose mutass meg, mit pedig mindenképpen sugallj, akkor is, ha nem te vagy.
Láttam, mennyi blokkot okoz mindez. Éreztem, ahogy megváltozik a hangulat és befeszülnek az ügyfelek, ha kimondom a „küldetés”, “értékek” vagy „vízió” szavakat. Bekapcsol a kényszeres “jól kell megoldanom most ezt a feladatot, miközben írni sem tudok és azt sem tudom hogy kell” érzés és jön a teljes leblokkolás, majd a kudarcélmény.
Amikor viszont a kötelező címkék nélkül, látszólag céltalanul kérdezgettem őket és közben jegyzeteltem a gondolataikat, játékosan születtek nagyon erős mondatok.
Mindenki elámult, amikor visszatükröztem, amit ő maga mondott és azt kérdezte: “Hogy tudtad ezt ennyire jól összefoglalni? Nekem biztosan nem menne…”. És amikor erre elmondtam, hogy ezt nem én mondtam, csak visszamondtam szó szerint, kicsit strukturálva, ami elhangzott, akkor jött csak igazi döbbenet.
Évek óta kerestem, hogyan lehetne ezeket a fontos alapokat minél könnyebben megfogalmaztatni másokkal. Hogyan lehetne, hogy ne hozza elő az íráshoz évtizedek óta kapcsolódó iskolai traumákat, marketing sérüléseket, imposztor szindrómát és önbizalomhiányt.
És rájöttem: a megoldás egyszerű. Nem kell kimondani, mire kell. Elég játékká varázsolni az egészet.
Mert amikor játszol, szárnyalsz.
Amikor nem kell megfelelned, szabadon áramlik belőled, ami valóban benned van.
És amikor elkészült, akkor lehet csak rámutatni: „Látod, most megfogalmaztad a márkád alapjait. És ugye, milyen könnyen ment?”
Ez a Magnetikus pakli igazi varázslata.
A tyúk vagy a tojás dilemmája a brandépítésben
A tyúk volt előbb vagy a tojás? Mindenki magyarázza, ahogyan tudja és úgy hiszi, ahogy szeretné.
A brandépítésben is hasonló kérdés merül fel:
– előbb kellene pontosan megfogalmazni a még alig (vagy egyáltalán nem) létező brand elemeit, kitalálni, célközönséget meghatározni és aztán lesz, ami lesz alapon, ennek mentén kommunikálni?
– vagy előbb kell írni, naplózni, kommunikálni és közben megfigyelni magunkat, menni az energiával, hagyni, hogy tévedjünk, hogy zsákutcákból forduljunk vissza és útközben formálódjon, bontakozzon ki, kik is vagyunk valójában?
Nekem továbbra is az a nézőpontom, hogy nincs mindenkire ráhúzható, egységes megoldás. Ha engem kérdez valaki, akkor most 2025-ben én a másodikban hiszek.
Mert az alkotói folyamat rendje és módja a kísérletezés. A tökéletes soha nem születik meg elsőre.
20 éve is más működött, 5 éve sem ment már ugyanaz, ma is mást értékelnek az emberek, aztán ki tudja újabb 2,3,5 év múlva mi lesz a fontos.
A világ zajos. A brand ma nem csak előre megírt stratégiából áll, hanem abból, ahogyan közben mersz megmutatkozni, hogy fejlődsz, hogy megmutatod a tökéletlen oldaladat is.
Ahogyan mész az energiával, amerre visz.
Ahogyan kísérletezel és hagyod, hogy a saját utad közben rajzolódjon ki.
Ahogyan reagálsz a folyamatosan változó világra.
Ma az a legerősebb, ha merünk kommunikálni már akkor is, amikor még nincs minden kész. Ha játszunk, ha engedjük, hogy közben tisztuljon, hogy kik vagyunk és mit képviselünk.
Mert a brand, a vállalkozásunk ma nem egy előre megírt történet.
Hanem egy folyamatos önismereti utazás, ami egy nagyon erős, vágyott vízió megvalósulása felé visz.
Egy régi gondolat, ami mindig bennem rezgett
Van egy gondolat, ami évtizedek óta ott rezeg bennem: hatalmas vágy, hogy valahogy hozzájáruljak ahhoz, hogy a világ jobb legyen. Sokáig azt hittem, felesleges és nevetséges is álmodozni. Elvégre ki vagyok én, hogy ehhez akár kicsit is hozzátegyek?
Persze voltak, akik életére nagy hatással voltam. Miközben hálás voltam, hogy ezeket megélhettem, mégis mindig jött a lehúzó gondolat: „szuper, de ilyen tempóban nem sokra jutok”.
Aztán találtam egy megnyugtató kapaszkodót: ha “már EGY ember életében változást hoztam, akkor teljesítettem az életcélomat”. Innentől lejött rólam a nyomás. Vicces és ez is jól megmutatja, hogy mennyire a gondolataink rabjai vagyunk, de innentől átfordult bennem valami.
Lenyugodtam és azt gondoltam: szuper hír, akkor mostantól minden újabb változás elindítása mások életében csak egy extra.
Kishitűség és önbizalomhiány helyett egy erős vágy fogalmazódott meg bennem. Egy kötelezettség nélküli, játékos, de mégis komoly érzés: bárcsak minél több ember életében hozhatnék változást és közben én magam is folyamatosan fejlődnék.
Bárcsak minél több embert tudnék rávezetni arra az útra, ahol meglátják: csak akkor lesz jobb a világ, ha mindannyian magunkkal foglalkozunk.
Ez vezetett oda, hogy rájöttem valami számomra nagyon fontos dologra.
A vízió alapú vállalkozás önmagát gyógyítja
Rájöttem, hogy a vízió alapú vállalkozások valójában saját magukat gyógyítják. Hiszen mindannyian egy olyan világra vágyunk, amiben szeretnénk élni és ahhoz, hogy másoknak is segíthessünk eljutni oda, nekünk magunknak kell egyre jobbnak és jobbnak lennünk abban, amit csinálunk.
Valójában te magad vagy a célközönséged.
Minél mélyebben megismered magadat, annál jobb tartalmak születnek belőled.
És minél őszintébben mutatod meg az utadat, annál nagyobb értéket adsz azoknak, akik hasonló úton járnak.
Ebből fakadóan az üzeneted is egyre tisztább lesz.
A szakterületedhez való hozzáállásod is fejlődik, mert példát mutatsz és így magad is „rá vagy kényszerítve”, hogy fejlődj, és soha ne állj meg.
Így válhatsz egyre inkább önmagaddá.
És talán ez a legnagyobb ajándék, amit a vállalkozásod adhat neked.
