Kiderült, hogy karácsonyi ajándék lettem

AVAGY GONDOLATOK A LÁTSZÓDÁS – NEM LÁTSZÓDÁS TÉMAKÖRÉBEN

Életem egyik fő témája a látszódás – nemlátszódás közötti őrlődésem. Alapvetően introvertált személyiség vagyok. Az életem és munkám során rengetegszer „dobtak mély vízbe”, „hajítottak bele” számomra nem komfortos helyzetekbe, „vetettek oda” csoportok elé, hogy beszéljek és nekem azt kellett mutatnom, hogy ezt bírom, rendben van, minden jó….közben mélyen, legbelül minden alkalommal a halálfélelemmel küzdöttem és utáltam magamat érte. Ha választhattam bármit, akkor az a háttértámogatás volt, ahol jól el lehet bújni és közben nagy dolgokat alkotni anélkül, hogy mások tudnák, hogy én is ott vagyok. És persze közben vártam a sikert, akartam saját vállalkozást és vágytam az elismerésre, ami soha nem olyan formában érkezett, ahogyan én azt elképzeltem.

Valahogy mindig kettősség volt bennem. Imádtam a csillogós dolgokat, a látványos megjelenést, rendezvényeken háziasszonykodást, szerettem előtérben lenni, másokat inspirálni, gondolatokat megosztani. És közben rettegtem a mikrofontól, megszólalástól, rám irányuló figyelemtől. Vágytam nem látszani, elbújni, féltem, hogy valamit rosszul csinálok és mi lesz akkor….de vajon mi is lesz akkor?!

Most már elememben vagyok, ha workshopot tartok, kisebb csoport előtt állok vagy amikor mentorálás, tanácsadás kapcsán beszélgetek, új irányt mutatok. Mégis az ide vezető út nagyon-nagyon sokáig gyomorgörcsökkel és félelemmel teli volt. Évtizedekbe telt, mire legyőztem ezt az érzést és magamtól oda mertem állni emberek elé.

Rengeteget dolgoztam az elmúlt években azért, hogy ez változzon és merjek látszódni. Érdekes élmény volt, amikor – kb. 10 évnyi vállalkozói lét után – először szembesültem azzal, azaz először világított rá valaki kívülről, hogy vajon hogyan akarok sikereket elérni, ha senki sem lát és elbújok a háttérben?! Sokkolt ez a nézőpont és sokmindent értettem meg visszamenőleg az életemből.

Nem állítom, hogy nincs már dolgom ezzel – sőt, biztosan állíthatom, hogy mindig is lesz, csak más szinten -, de egy biztos, nagy változásokon mentem át az elmúlt években. Egyre növekszik az erőm, de persze még vissza-vissza tudok csúszni ebbe az állapotba….a nemlátszódás ismerősen biztonságos állapotában, ahol minden olyan jó szürke és homályos, kicsit körvonaltalan – pont olyan, mint amikor a szemüvegemet leveszem és azt hiszem, hogy ha én nem látok másokat tisztán, akkor ők is így látnak engem (ez is egy elgondolkoztató nézőpont).

Egyet tudok már biztosan: igen, szeretnék látszani és igen, szeretném felvállalni a gondolataimat és igen, szeretnék másoknak is segíteni az útjukon ebben, mert látom és értem, hogy milyen nehéz folyamat ez a látszólag egyszerű dolog, ami sokaknak természetesen jön.

Egy éve próbálom szavakba önteni azt a folyamatot és támogatást, amit én tudok adni másoknak. Legyen az egy új nézőpont, támogatás az önismeret útján, látszódni merés, lendület és egy minőségi kommunikáció azok számára, akik már meghozták a döntést, de nem tudják, hogyan fogjanak bele. Azért írok, hogy megmutassam azt a nem könnyű és sokszor fájdalmas folyamatot, ami ezzel jár. Ez egyben az én CV-m, motivációs levelem és referenciám is, amolyan 3in1😊.

Folyamatosan kapom a pozitív visszajelzéseket, hogy mások hogyan inspirálódnak az írásaimból, utamból. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy előbb kapok egy felkérést arra, amit csinálni szeretnék, mielőtt még ezt kommunikálnám a külvilág felé.

Októberben jött a hívás, hogy segítsek valakit az útján abban, hogy ki tudja bontakoztatni a tehetségét, legyőzze a gátjait és ki tudjon szabadulni a mókuskeréknek érzett életéből. Két hónap telt el azóta és Anikó szárnyal. Látom, hogyan kap egyre nagyobb erőre, hogyan változnak a nézőpontjai saját  maga és a környezete kapcsán és hogyan fejlődik ezáltal a vállalkozása is.

Legutóbbi alkalommal csak úgy rákérdeztem, hogy amúgy mit kért idén karácsonyra? 🎁 És a válasza megdöbbentő volt…egy kis hezitálás után azt mondta, hogy októberben engem kért a férjétől karácsonyra, hogy foglalkozzak vele néhány alkalmon keresztül.

Garantáltan állíthatom, hogy ilyen válaszra nem számítottam, úgyhogy – és ez ritkaság, de előfordul – megszólalni is alig tudtam ezután. Hálás vagyok, hogy Anikót támogathatom az útján és hogy ez milyen mértékben épít engem is, az elmondhatatlan.

A sikereket ugye meg kell ünnepelni és ezt nem győzöm másoknak mindig kihangsúlyozni. Éppen ebbe az érzésbe engedtem bele magamat a hívásunk után, amikor rátévedt a szemem arra a két mondatra, amit itt tartok az asztalomon és minden nap felteszek magamnak:

✨ Mit tudok magamért tenni a mai napon?
✨ Hogyan szeretném érezni magamat miközben dolgozom?

És azonnal megjött a válasz is. Hónapokkal ezelőtt megszületett bennem a vágy, hogy elvégezzek egy Art & Life Coach képzést. És ki is néztem, hogy melyiket. Hónapok óta foglalja az energiáimat a gondolat, hogy annyira szeretnék belevágni, de most nem aktuális. Hát akkor MOST aktuális lett. Ennek a halogatását, és a megfelelő időre várást is befejeztem ezennel és rögtön be is iratkoztam. Ez már a második karácsonyi ajándékom magamnak, amit majd virtuálisan beteszek a fa alá. És alig várom, hogy ezeket a módszereket is behozhassam a munkámba is.

Ha Anikó kérhetett engem karácsonyra, akkor miért ne kérhetném én MAGAMAT karácsonyra? Hogy jobban érezzem magamat, hogy közelebb kerüljek magamhoz, a céljaimhoz, a vágyaimhoz. És te mit kértél karácsonyra? 🎄🎀