Van egy történeted. De mit akarsz vele mondani?
Sokszor nem azért nehéz megírnod egy posztot, mert nincs miről írnod.
Épp ellenkezőleg.
Történt veled valami. Megfigyeltél valamit. Volt egy érdekes beszélgetésed. Felbosszantott valami. Eszedbe jutott egy régi történet. Észrevettél egy visszatérő mintát a saját működésedben vagy az ügyfeleidnél.
Leülsz, elkezded írni és akár egész jó szöveg is lesz belőle, csak amikor a végére érsz, érzed, hogy valami hiányzik.
Oké. De ezt most minek tegyem ki?
Mit akarok én ezzel mondani?
Van, amikor az imposztor szindróma szól belőled vagy egy kreatív blokk tart vissza és egy jó posztot csak a láthatóság miatti félelem miatt tartasz vissza.
Máskor viszont lehet, hogy igazad van. A történet megvan, de még nem jutottál el odáig, hogy miért fontos neked, mit jelent számodra, és mit szeretnél vele átadni.
Vékony lehet a határ a kettő között.
Ebben szeretnék most segíteni: hogyan tudod eldönteni, hogy egy posztodnak csak a gombnyomás hiányzik, vagy még tovább kell gondolnod ahhoz, hogy a történetedből valódi mondanivaló legyen.
Egy történet önmagában még nem üzenet
Nemrég egy poszton dolgoztam valakivel.
A saját menstruációs ciklusáról írt. Arról, hogyan változik az energiaszintje a hónap során: a menstruáció első óráiban szinte teljesen leáll, aztán fokozatosan visszatér az ereje, jönnek az energikusabb napok, majd két hét elteltével ismét elkezd lassulni.
És közben volt egy nagyon érdekes megfigyelése: egy menstruációs ciklusban mintha újra és újra végigélnénk egy teljes emberi életet.
Születés. Gyerekkor. Fiatalság. Kiteljesedés. Öregedés. Elmúlás. Majd újrakezdés.
Minden ott volt a szövegben. Mégis hiányzott belőle valami.
És ezt nagyon egyszerűen így tudom megfogalmazni:
És akkor mi van?
Miért fontos ez?
Mit értett meg ebből az író?
És mit szeretne, hogy én, az olvasó másképp lássak, miután elolvastam?
A történet mindig nagyon jó kiindulópont. De ahhoz, hogy igazi mondanivaló, célirányos üzenet legyen belőle, érdemes még egy kicsit tovább gondolkodni rajta.
És akkor mi van…?
Van egy gondolatmenet, amit érdemes mindig végigfuttatni egy poszt megírása után.
Ez nem egy újonnan feltalált kommunikációs elmélet. A logikája régóta jelen van többek között a reflektív gondolkodásban. A „What? – So what? – Now what?” modell is arra épül, hogy ne álljunk meg annál, hogy mi történt, hanem kérdezzünk rá arra is, hogy mit jelent és mi következik ebből.
Én ezt a gondolkodást a tartalomkészítésben is hasonlóan használom.
1. Megfigyelés, történés | Mi történt?
Ez a nyersanyag.
Nem feltétlenül kell nagy történetre gondolni. Lehet egy félmondat, amit valaki mondott neked. Egy jelenet, fontos pillanat az életedből. Egy ügyféllel folytatott beszélgetés. Valami, amit séta közben észrevettél. Egy kudarc. Egy siker. Valami, amin felidegesítetted magad. Lényegében bármi, ami megértint téged, amit érdekesnek tartasz. Egyszerűen írd le a saját szavaiddal, hogy:
Mi történt? Mit láttál? Mit tapasztaltál?
Rögzítsd a megfigyeléseidet.
2. Felismerés | Mit vettem észre?
Itt kezd érdekessé válni az egész, mert két emberrel megtörténhet pontosan ugyanaz és mégsem ugyanazt fogják meglátni benne.
Ez már a te nézőpontod.
A ciklusról szóló történetben például nem az a felismerés, hogy a menstruáció különböző szakaszaiban változik az energiaszint. Ez egy megfigyelés.
Hanem ez: „Tulajdonképpen minden hónapban végigélek egy teljes életciklust.”
Ez már egy saját megélés, gondolat. És nem az a lényeg, hogy feltalálj valami újat, mert már szinte mindenre lehet hasonló tartalmat találni. Attól lesz a tiéd, hogy te vetted észre, te élted meg, téged érintett meg és a saját nézőpontodból tudod elmondani.
Ezért fontos, hogy igaz legyen. Hogy tényleg gondold. Ez alapvető szabály.
Nagyon sokszor itt van az a bizonyos saját hang is, amit annyira keresünk.
Nem csak abban, hogyan fogalmazol. Abban, mit veszel észre abból, amit mások is látnak.
3. Jelentés | És akkor mi van?
Ez az egyik kedvenc kérdésem, nagyon sokoldalúan használható a gondolkodásban és kommunikációban, tartalomkészítésben.
Néha kifejezetten idegesítő. De pont az újabb rétegek keresése hozza fel a mélységeket.
Lehet, hogy már azt hitted, hogy megvan a posztod. De ha megkérdezed magadtól a szöveget felolvasva, hogy: „És akkor mi van?„, még mélyebbre mehetsz és újszerú gondolatok jelenhetnek meg benned.
Változik az energiaszintem a ciklus során.
És akkor mi van?
Olyan, mintha egy teljes életet végigélnék.
És akkor mi van?
Talán az, hogy a működésünk természeténél fogva nem állandó.
És akkor mi van?
Talán az, hogy miközben ciklikusan működünk, mégis hajlamosak vagyunk minden egyes nap ugyanazt a teljesítményt elvárni magunktól.
Itt már kezd megszületni az igazi mondanivaló és egy tény elmeséléséből következtetéseket vonunk le. Már nemcsak elmesélünk valamit, hanem megpróbáljuk megérteni miért érintett meg minket és hová vezet minket ez a gondolkodás.
Az „és akkor mi van?” (angolul nekem kicsit jobban tetszik: „so what?”) típusú kérdésnek éppen ez a szerepe a reflektív modellekben is: az esemény puszta leírásából elvezet az értelmezés, a következmények és a jelentés felé.
Ez a tartalomkészítésben is elképesztően hasznos. Mert nem engedi, hogy megállj az érdekesnél, arra kényszerít, hogy megkeresd a jelentést.
4. Üzenet | Mit szeretnék, hogy az olvasó magával vigyen?
Itt fordul át a személyes történeted valami olyasmivé, ami már nem csak rólad szól.
A ciklusos példánál ez lehetne:
„Nem azzal van baj, hogy nőként nem tudunk minden nap egyformán működni. A baj azzal van, hogy ezt várjuk el magunktól.„
És hirtelen már nem egy másik nő menstruációjáról olvasok, hanem magamra ismerek.
Ez maga az üzenet.
Nem kell tanulságnak lennie.
Nem kell megmondanod az olvasónak, hogyan éljen.
Nem kell minden poszt végére három tippet tenni.
Sőt. Néha elég egyetlen mondat, amit az ember magával visz. Ez a kapcsolódó tartalomkészítés lényege.
Próbáld ki az „És akkor mi van?” tesztet
Ha legközelebb van egy félkész posztod, ne kezdd el rögtön átírni.
Ne a hookot javítgasd elsőre.
Ne azon gondolkodj, milyen CTA kerüljön a végére.
Először menj végig ezen:
Mi történt?
Írd le egyszerűen.
Mit vettem észre benne?
Mi az, ami számodra érdekes ebben?
És akkor mi van?
Miért fontos ez? Mit jelent? Mire mutat rá?
Mit szeretnék, hogy az olvasó ebből magával vigyen?
Ha csak egy gondolat maradhatna meg benne, mi lenne az?
Ha az utolsó kérdésre még nem tudsz válaszolni, lehet, hogy nem a szövegeddel van baj.
Lehet, hogy egyszerűen még nem gondoltad végig eléggé. Arra buzdítalak, hogy ezt tedd meg!
Ezért nem segít mindig egy újabb posztsablon
Rengeteg tartalomkészítési formula létezik.
Hook. Probléma. Megoldás. CTA.
És ezeknek megvan a helyük. De a te saját gondolkodásodat senki és semmi más nem tudja helyettesíteni.
Ha még te sem tudod, mit akarsz mondani, attól nem lesz erősebb a gondolatod, hogy eléteszel egy figyelemfelkeltő mondatot.
Sokkal érdekesebbnek találom minden posztgyártó technikánál azt, amikor valaki elkezd figyelni arra, hogy ő mit vesz észre a világból és mit gondol arról, amit észrevett.
Mert hosszú távon nem a poszt sablonok segítenek, ha a saját hangodat keresed. Megfigyelésre, önreflexióra van szükséged első körön. Arra, hogy egyre jobban felismered a saját gondolataidat és képes legyél ezt másokkal is megosztani.
Hogy észreveszed, mi érint meg.
Mire figyelsz fel mindig.
Miben látsz olyasmit, amit talán más nem.
Milyen következtetéseket vonsz le abból, ami történik körülötted.
És mi az, amit mindebből fontosnak tartasz kimondani.
Ezért amikor legközelebb azon gondolkodsz:
„Mit posztoljak ma?”
próbálj ki helyette egy másik kérdést:
„Mi az, amit mostanában észrevettem, és mit gondolok róla?”
Aztán pedig kérdezd meg:
„És akkor mi van?”
Lehet, hogy nem csak egy posztötletet találsz, hanem a valódi mondanivalódat.
Valamit, ami több egy gyors posztötletnél. Ami még téged is lázba hoz.
És ez az energia legtöbbször ragadós.
