Nehéz kérdés.
Talán azért is, mert folyamatosan változom, rétegeket bontok le magamról és újra meg újra átírom azt, ahogyan a világra és önmagamra nézek.
De megpróbálom mégis megfogni néhány gondolaton keresztül.
Egy nő vagyok, aki rendkívül érzékenyen érzékeli a külvilágot. Sokáig azt hittem, mindaz, amit érzek, automatikusan az enyém. Az évek során tanultam meg különválasztani a saját érzéseimet másokétól és megtanulni, hogyan maradjak önmagamban anélkül, hogy közben elvesznék mások világában.
Egyszerre vagyok nagyon erős és nagyon érzékeny.
Nagy bennem a kitartás, az empátia, a nyugalom és a kreatív energia, de ugyanez sokszor komoly kihívás is az életemben. Sokáig tanultam és tanulom még ma is, hogyan húzzak határokat, hogyan merjem valóban felvállalni önmagamat és ne csak alkalmazkodjak ahhoz, amit a világ vár tőlem.
Egy nő, aki egyszerre képes rendszerekben gondolkodni és teljesen elveszni egy gyönyörű teríték részleteiben.
Aki órákig tud beszélgetni önismeretről, kreativitásról és emberi működésről, de a small talktól néha teljesen lefárad.
Aki túl sokat figyel, túl sokat érez és néha túl sokat gondolkodik.
És aki még mindig tanulja, hogyan lehet nem csak mélyen látni az életet… hanem könnyedén élni is.
Anya is vagyok.
És talán nincs olyan téma, ami érzékenyebben érintene a gyerekeknél és annál, ahogyan generációról-generációra adjuk tovább a saját feldolgozatlan működéseinket.
Őszintén rosszul vagyok attól a mondattól, hogy: „Mi is felnőttünk valahogy.”
Mert ha igazán mélyen magunkba nézünk, szerintem sokszor láthatjuk, mennyi fájdalmat, megfelelést, elnyomást hordozunk magunkban.
És közben azt is hiszem, hogy van lehetőség másképp működni.
Nem tökéletesen. Egyre tudatosabban.
Nagyon hiszek abban, hogy amikor a felnőttek elkezdenek valódi belső munkát végezni, azzal nemcsak önmagukat gyógyítják, hanem a következő generációt is.
Inspiráló embernek tartanak. Bár ezt sokáig teljesen természetesnek vettem és nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget.
Az évek során viszont újra meg újra azt tükrözték vissza nekem, hogy különleges figyelmet tudok adni másoknak. Olyan figyelmet, amiben az sokszor először hallják meg igazán saját magukat.
Ráérzek összefüggésekre, kimondatlan vágyakra, elakadásokra, mintázatokra. Aztán ezeket valahogy „lefordítom” emberi nyelvre, és gyakran ebből születnek azok az aha-pillanatok, amik új irányt nyitnak másokban.
Van bennem egy erős forradalmár rész is.
Soha nem tudtam teljesen elfogadni azokat a rendszereket, amelyek nem tűntek önazonosnak vagy emberinek.
Sokszor kérdőjelezem meg a világ működését, a társadalmi mintákat, az oktatást, a vállalkozási kultúrát… és néha saját magamat is.
Nem vagyok különösebben hangos ember. De amikor megszólalok, arra általában felfigyelnek.
Mindig úgy gondoltam magamra, mint a család aranyszőrű fekete bárányára. Bár a birka szemlélettől világéletemben irtóztam🦄.
És valahol mélyen mindig ott volt bennem a vágy, hogy jobbá tegyem a világot.
Talán ezért foglalkoztat ennyire:
- az önismeret
- a kreativitás
- a tudatosság
- a kommunikáció
- a vállalkozás
- és az, hogyan lehetne emberibben élni és kapcsolódni egymáshoz.
Hiszek benne, hogy amikor valaki közelebb kerül önmagához, az nem csak az ő életét változtatja meg. Hatással van a kapcsolataira, a gyerekeire, a munkájára és arra is, amit a világhoz hozzáad.
És van bennem egy visionary rész is. Néha úgy érzem, túl sok lépéssel járok előrébb gondolatban. Mintha mozaikdarabokból, kirakóból állna össze bennem valami, miközben mások még csak az első elemeket látják.
Ez egyszerre ajándék és magányos érzés.
Sokszor érzem úgy, mint Cassandra a görög mitológiában: lát valamit előre, de mások még nem igazán hisznek benne.
És persze rengeteg más, hétköznapi részem is van.
- nő, aki a menstruációja előtt kiborul és sötéten látja a világot
- anya, akinek sokszor nincs semmi türelme és megőrül a logisztikától
- társ, aki sokszor elfelejti amit nem kellene
- vállalkozó, aki küzd és folyamatosan tanul, innovál, hogy lépést tudjon tartani
- barát, akinek néha nincs türelme, kedve ahhoz, hogy felvegye a telefont
- emberi lény, aki már mer és tud sírni, ha éppen arra van szükség
- álmodozó, akinek néha elakadnak a teremtései, de dolgozik rajta, hogy ez másképpen legyen
Egy ember, aki ma már nem szeretné, hogy a múltja írja a jövőjét. Sokkal inkább hisz abban, hogy új történeteket lehet teremteni.
Talán ezért foglalkoztat ennyire a kreativitás is.
Mert számomra a kreativitás nem teljesítmény. Hanem életenergia.
És hiszem, hogy amikor valaki újra kapcsolódni kezd önmagához, a saját hangjához és kreatív energiájához, akkor nemcsak alkotni kezd másképp… hanem élni is.
Köszönöm, hogy itt vagy velem!
Ha idáig jutottál az olvasásban, akkor valószínűleg egy nyelvet beszélünk, egy irányba tartunk és könnyen lehet, hogy te magad is titkosügynök vagy😇.
Ha szeretnéd, hogy időről-időre inspiráló (hír)levelet küldjek neked, akkor itt tudsz regisztrálni rá.