Nehéz kérdés.
Talán azért is, mert folyamatosan változom, rétegeket bontok le magamról és újra meg újra átírom azt, ahogyan a világra és önmagamra nézek.
De megpróbálom mégis megfogni néhány gondolaton keresztül.
Egy nő vagyok, aki rendkívül érzékenyen érzékeli a külvilágot. Sokáig azt hittem, mindaz, amit érzek, automatikusan az enyém. Az évek során tanultam meg különválasztani a saját érzéseimet másokétól és megtanulni, hogyan maradjak önmagamban anélkül, hogy közben elvesznék mások világában.
Egyszerre vagyok nagyon erős és nagyon érzékeny.
Nagy bennem a kitartás, az empátia, a nyugalom és a kreatív energia, de ugyanez sokszor komoly kihívás is az életemben. Sokáig tanultam és tanulom még ma is, hogyan húzzak határokat, hogyan merjem valóban felvállalni önmagamat és ne csak alkalmazkodjak ahhoz, amit a világ vár tőlem.
Egy nő, aki egyszerre képes rendszerekben gondolkodni és teljesen elveszni egy gyönyörű teríték részleteiben.
Aki órákig tud beszélgetni önismeretről, spirituális témákról, kreativitásról és emberi működésről, de a small talktól néha teljesen lefárad.
Aki túl sokat figyel, túl sokat érez és néha túl sokat gondolkodik.
És aki még mindig tanulja, hogyan lehet nem csak mélyen látni az életet… hanem könnyedén élni is.
Anya is vagyok. És talán nincs olyan téma, ami érzékenyebben érintene a gyerekeknél és annál, ahogyan generációról-generációra adjuk tovább a saját feldolgozatlan működéseinket.
Őszintén rosszul vagyok attól a mondattól, hogy: „Mi is felnőttünk valahogy.”
Mert ha igazán mélyen magunkba nézünk, szerintem sokszor láthatjuk, mennyi fájdalmat, megfelelést, elnyomást hordozunk magunkban.
És közben azt is hiszem, hogy van lehetőség másképp működni.
Nem tökéletesen. Egyre tudatosabban.
Nagyon hiszek abban, hogy amikor a felnőttek elkezdenek valódi belső munkát végezni, azzal nemcsak önmagukat gyógyítják, hanem a következő generációt is.
Mindig nagyon érdekelt mi zajlik másokban.
Szeretem az igazi beszélgetéseket. Az évek során újra és újra azt tükrözték vissza nekem mások, hogy különleges figyelmet tudok adni.
Olyan figyelmet, amiben sokszor ők maguk hallják meg tisztábban azt, amit addig csak éreztek.
Ráérzek összefüggésekre, kimondatlan vágyakra, elakadásokra, mintázatokra. Összekapcsolok dolgokat, aztán valahogy lefordítom őket emberi nyelvre.
Talán ezért születnek olyan gyakran aha-pillanatok a beszélgetéseimben.
És talán ezért lett a figyelem az egyik legerősebb eszközöm a munkámban is.
Van bennem egy erős forradalmár rész is.
Soha nem tudtam teljesen elfogadni azokat a rendszereket, amik nem tűntek őszintének vagy emberinek.
Sokszor kérdőjelezem meg a világ működését, a társadalmi mintákat, az oktatást, a vállalkozási kultúrát, a hangos-zajos marketinget… és néha saját magamat is.
Nem vagyok különösebben hangos ember. De amikor megszólalok, arra általában felfigyelnek.
Mindig úgy gondoltam magamra, mint a család aranyszőrű fekete bárányára. Bár a birka szemlélettől világéletemben irtóztam🦄.
És valahol mélyen mindig ott volt bennem is a vágy, hogy jobbá tegyem a világot.
Ezért foglalkoztat ennyire:
- saaját magunk megismerése
- a kreativitás
- a tudatosság
- a kommunikáció
- a vállalkozás
- és az, hogyan lehetne emberibben élni és kapcsolódni egymáshoz.
Hiszek benne, hogy amikor valaki közelebb kerül önmagához, az nem csak az ő életét változtatja meg. Hatással van a kapcsolataira, a gyerekeire, a munkájára és arra is, amit a világhoz hozzáad.
És van bennem egy visionary rész is. Néha úgy érzem, túl sok lépéssel járok előrébb gondolatban. Mintha mozaikdarabokból, kirakóból állna össze bennem valami, miközben mások még csak az első elemeket látják.
Néha egy gondolatból rögtön látok még öt másikat. Egy problémából lehetőségeket. Egy apró részletből egy nagyobb képet.
Ez egyszerre ajándék és néha magányos érzés.
Mert nem mindig könnyű elmagyarázni valamit, amit az ember már szinte lát maga előtt, miközben még nincs kész formája.
Talán ezért is szeretek annyira ötletekkel, emberekkel és még nem teljesen kész dolgokkal dolgozni.
És persze rengeteg más, hétköznapi részem is van.
- nő, aki a menstruációja előtt kiborul és sötéten látja a világot
- anya, akinek sokszor nincs semmi türelme és megőrül a logisztikától
- társ, aki sokszor elfelejti amit nem kellene
- vállalkozó, aki küzd és folyamatosan tanul, innovál, hogy lépést tudjon tartani
- barát, akinek néha nincs türelme, kedve ahhoz, hogy felvegye a telefont
- emberi lény, aki már mer és tud sírni, ha éppen arra van szükség
- álmodozó, akinek néha elakadnak a teremtései, de dolgozik rajta, hogy ez másképpen legyen
- és valaki, aki időnként még mindig sokkal jobban tudja, mit kellene csinálnia, mint amennyire képes ténylegesen megcsinálni
Én sem, mint ahogyan senki, nem vagyok a „végső” önmagam állapotában. Nincs is erre szükség igazából, mert mindig minden változik bennünk és körülöttünk. A lényeg, hogy úton vagyunk és nem állunk meg.
Egy ember vagyok, aki ma már nem szeretné, hogy a múltja automatikusa írja a jövőjét. Sokkal inkább hiszek abban, hogy lehet új kérdéseket feltenni, másképp választani és új történeteket teremteni.
Talán ezért foglalkoztat ennyire a kreativitás is.
Mert számomra a kreativitás nem teljesítmény. Hanem életenergia.
És hiszem, hogy amikor valaki újra kapcsolódni kezd önmagához, a saját hangjához és kreatív energiájához, akkor nemcsak alkotni kezd másképp… hanem élni is.
Köszönöm, hogy itt vagy velem!
Ha idáig eljutottál az olvasásban, valószínűleg volt valami ezek között a sorok között, ami téged is mozgat.
Ha szeretnéd, hogy időről időre küldjek neked olyan gondolatokat, amik foglalkoztatnak, itt tudsz csatlakozni a Kreatív Szikrák leveleimre.