adminHétvége. Esküvő. Dekoráció. Szervezés. Hosszú évekig erről szóltak a nyarak, de az elmúlt időszakban ez megváltozott. Én és a sejtjeim már kevésbé kívánták az ezzel járó megterhelést. Más lett a fókusz és hiába imádom a szép dolgokat, csodás dekorációkat, boldog pillanatokat, megható momentumokat, van ennek a sztorinak egy másik oldala is. A rendezvény előtti stressz, a hajnali kelés, az egyszerre több szerepkörben maximálisat teljesítés nyomása, a fizikai és szellemi tevékenység gyors kapcsolgatása, a rakodás-pakolás-cipekedés, a kimerültség.
Amikor egyszerre két szerepkörben vagyunk, ugyanazon az esküvőn szervezünk és dekorálunk is, akkor ha lemegy egy brutál fárasztó hajnaltól kora délutánig tartó etap és már semmi másra nem vágynék csak egy zuhanyra és egy ágyra, meg az agyam kikapcsolására, akkor jön a második rész: wc-ben átöltözés, sminkelés, koncentrálás, magassarkúban rohangálás, szervezkedés, mosolygás, problémamegoldás….Olyan érdekes, hogy a húszas-harmincas éveimben ez éltetett és néha még arra is képes voltam, hogy egy rendezvényszervezős nap és éjszaka után még folytassam a bulizást. Hát ez most már nagyon máshogy van…
Ahogy megy előre a nap és zajlanak az események, estére lassacskán alábbhagy az adrenalin löket, mindenki jól érzi magát, a vendégek és a pár is belazul, jönnek az alkoholos, vidám, zenés részek, magától is megy minden…kisebb-nagyobb beavatkozással. Jó esetben senki sem verekszik össze, nincsenek konfliktusok, nem kell mentőt hívni, senkinek sem szakad le a cipősarka, szakad el a nadrágja, halad minden a maga útján.
Jön a fáradtság ki tudja hányadik hulláma, a sokadik kávé, ami már nem segít, az órák számolgatása, a fázás, remegés. Aztán újabb kávé, újabb forszírozott szervezet-újraindítás és amikor tetszik a zene, akkor már szinte a vendégek között érzem magamat és jön a vágy, hogy bárcsak én is köztük lehetnék egy jól szervezett, szép, hangulatos esküvőn. Aztán már hajnalodik, leégnek a gyertyák, muszáj átöltöznöm, mert érzem, hogy megfagyok, a vendégek száma megcsappan, aki marad alig tud magáról, de garantáltan vidám és jól érzi magát. Lassan elkezdjük lecsempészni a már leszerepelt dekorációs elemeket. Pótcselekszünk, rendezkedünk, néha tánclépésekkel, néha csak úgy lassan, komótosan, lábfájósan. Aztán, amikor a vendégek már kidőlnek és max a kemény mag marad, akkor valahonnan a lelkem mélyéből elővarázsolok egy kis erőt és jöhet a bontás. Fájó lábbal, az agyamban másnapos érzéssel, rekedt hanggal, de kitartóan pakolunk. A hazaút mindig a legnehezebb. Hajnalban, sötétben, tele autóval, fáradtan, test-szerte fájva, az órákat, perceket számolgatva, de eufóriában az átéltektől. Aztán jön a délután óta vágyott zuhany és….alvás helyett az inszomnia a felpörgetett állapottól, fejemben villogó csodás képektől, impulzusoktól😊.
Amúgy az esküvős korszakról a Made In Heaven oldalán 12 éve elkezdtem egy blogot írni, ami elég sikeres volt akkoriban. Nagyon sok ügyfelünk jött úgy, hogy „olvastam a boros cikketeket és én is pont olyan esküvőt szeretnék!”. Aztán egy weboldal átalakításkor az összes cikkem elveszett (akkor az egy hatalmas elengedés gyakorlat volt), néhány maradt csak, de azokat is imádom. Ha érdekel a téma mélyebben, akkor itt elolvashatod őket: Blog – MadeInHeaven. A Best Wedding Ever és az 1 kastély, 2 menyasszony, 69 000 lépés és 13 kávé a kedvenceim a megmaradtak közül.
